Emo. és mások.:)♥

Sok dolgot megtudhatsz.;)♥^^


Az emo és a szocialisták

 

Az emokultúra megértéséhez egyébként nem kell tudnunk semmit ezekről a punkos, rockos, melankolikus zenekarokról. Messengeres kalandozásaimból kiderült, hogy a mozgalom kulturális háttere nagyjából annyira tiszta, mint az MSZP ideológiai bázisa. És pont annyira fontos is, mint Gyurcsány Ferencnek Marx.

 

Vannak emók, akik a fenti zenéket hallgatják, vannak, akik a divathullámot jó érzékkel meglovagoló német Tokio Hotelt, sőt vannak, akik skát. Vagy semmit, mert úgyis mindegy. Ez ugyanis a lényeg. Hogy az élet szar. Az embernek a mindennapi őrületben a mély érzések, a világ keserűségében való elmerülés, a melankólia, a versírás maradnak társául.

 

A kamaszkori nihilizmus önmagában nem lenne izgalmas. Ki emlékszik, például, a cure-osokra, depeche-esekre? Vagy az alterosok, gézsállal a nyakukban? Az emót ezekhez hasonló, ellenkulturális mozgalomnak hívnánk, már ha nem lenne akkora divat, mint maga a mainstream.

 

A zavarba ejtő helyzet az oka, hogy aki emo, az leginkább a többi emóra dühös, mert ők csak divatból csinálják. "16 éves leszek lassan és már 2 éve emo vok. 2 éve mikor végigmentem az utcán mindenki hülyének nézett és ujjal mutogattak rám mert máshogy néztem ki mint az átlag. Most meg minden 2. ember aki szembejön velem úgy néz ki mint én. Nem zavarna ha tudnám , hogy nem divatból megy az egész mert az h valaki emo most kezd divatos lenni" - mutat rá a problémára egy fórumon Oroszlánbébi.

Az emót egyébként nagyjából abban a korban hagyják abba a srácok, amikor az előző generációk éppen kezdtek cure-osok, depeche-esek, alterosok lenni. Aki ma 17 évesen még emós, az valamit nagyon elrontott, és kiútnak valóban csak a befalcolás marad.

 

Akinek viszont 13 évesen még nincs vastagon kihúzott szeme, arcba fésült haja, szegecselt öve, szűk, női csípőfarmere, hát az tényleg csak egy plázabiccs lehet.





Weblap látogatottság számláló:

Mai: 5
Tegnapi: 44
Heti: 92
Havi: 782
Össz.: 195 713

Látogatottság növelés
Oldal: Csak emo
Emo. és mások.:)♥ - © 2008 - 2024 - emoserdekesoldal.hupont.hu

Az, hogy weboldal ingyen annyit jelent, hogy minden ingyenes és korlátlan: weboldal ingyen.

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat

X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »